Idén is ideje, hogy egy kicsit szélesebb körben tekintsünk a cafeteriára. Ezt a célt tűzte ki a BeneFits 2025. című konferencia.
Továbbra is konkrét, gyakorlatias megoldásokkal, dokumentummintákkal érkezünk a rendezvényre, hogy egyszerűen átalakíthassa juttatási kínálatát a 2025-ös év elvárásaihoz.
Az adótörvények puszta ismerete sajnos kevés egy jó juttatási rendszer működtetéséhez. Legalább ilyen fontos ismerni azt, hogyan valósítsuk meg a törvényi elvárásokat.
Emellett kudarcba fullad a juttatási rendszer akkor is, ha:
- a munkáltató a kelleténél több adminisztrációt vesz magára, mely nem csak a törvényi szabályozásból adódhat, hanem akár a szolgáltatók elvárásaiból is.
- a munkáltató nem ismeri az újonnan megjelent lehetőségeket
- a munkavállalók nem érzik értékesnek a kapott juttatásokat
A 2025-ös új törvényi szabályok majd lehetőségeket és feladatokat is vonnak maguk után:
1. Az új törvénybe illő új lehetőségeket, kötelezettségeket mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak meg kell ismernie és értenie.
2. A 2025-ben használható juttatási elemek megismerése nem merül ki a rájuk vonatkozó adózási szabályok összegyűjtésében.
BeneFits 2025 - szakmai konferencia, ahol a törvényi kereteken kívül részletesen áttekintjük:
- az egyes lehetőségek megvalósítási módját
- új juttatási trendeket
- a munkáltató feladatait a 2025-ös működtetéshez kapcsolódóan.
- a dolgozókat érintő legfontosabb információkat, hiszen nélkülük jövőre sem lehet sikeres a cafeteria.
- a szolgáltatóknál várható pozitív, negatív változásokat, melyek ismerete komoly meglepetésektől óvja meg a munkáltatót.
Ráadásul az információkat első kézből közvetlenül a szolgáltatóktól, az alkalmazóktól hozom a konferenciára. Olyanok mesélik el terveiket, tapasztalataikat, akik maguk is részt vesznek az új környezet alakításában, vagy kiemelkedően sikeresek a gyakorlati megvalósításban.
Emellett lehetőség lesz a cafeteria alkalmazók közti intenzív tapasztalatcserére is.
Tervezett program
9:00-9:30 Regisztráció
9:30-9:40 Megnyitó - Fata László a Cafeteria TREND magazin szakértője
9:40-10:30 A munkáltatót terhelő adókötelezettséggel és adómentesen adható juttatások
Előadó: Kopányiné Mészáros Edda - tájékoztatási kiemelt szakreferens, NAV Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály
10:30-11:00 Szünet - személyes kérdések megválaszolása
11:00-11:30 Hogyan valósítsam meg a törvényi elvárásokat?
Milyen dokumentumokra, nyilatkozatokra lesz szükségem 2025-ben? Új juttatások, új koncepciók a gyakorlatban
Előadó: Fata László – a Cafeteria TREND magazin szakértője
A résztvevők a gyakori juttatások megvalósításához szükséges kész dokumentumokat megkapják a rendezvényen.
11:30-11:50 Pénztárak a juttatási rendszerben
Előadó: szervezés alatt
11:50-12:10 Széchenyi Pihenő Kártya - hírek és megvalósult újdonságok
Előadó: szervezés alatt
12:10-13:10 Ebédszünet
13:10-13:40 Digitálizáció a juttatásoknál
Előadó: szervezés alatt
13:40-14:20 Munkáltatói gyakorlatok - KEREKASZTAL
Résztvevők:
Szervezés alatt
14:20-14:40 Szünet
14:40-15:00 Slágerjuttatások 2025-re
A beszélgetés résztvevői: Szervezés alatt
15:00-15:30 Kérdések és válaszok - Konferencia zárása
>>>A program a rendezvény időpontjáig változhat.<<<
Helyszín: Lurdy Ház, 9-es terem (1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 12-14. )
Részvételi díj:
2024.11.08. 12:00-ig: 35.000 Ft + 27% ÁFA/fő (azaz 44.450 Ft/fő)
Ezt követően: 40.000 Ft + 27% ÁFA/fő, azaz 50.800 Ft)
Kedvezmények:
1. A Cafeteria TREND Klub tagjainál (a magazin éves előfizetői>>) 1 fő ingyenesen vehet részt a rendezvényen, de fontos, hogy ők is regisztráljanak az alábbi űrlapon. Kiemelt előfizetőknél 2 fő ingyenesen vehet részt.
Ha Ön a Cafeteria TREND Klub tagja, és nem hoz magával munkatársakat, akkor kérem, írja a Klubkártya számát az űrlapba, és a számlázási, postázási címet természetesen nem kell kitöltenie.
(Ha nem tudja a kártya számát hívja nyugodtan a jelentkezéshez Fata Emőkét a 70 327 9216-os számon, és ő regisztrálja Önt.)
2. Amennyiben egy munkáltatótól több résztvevő érkezik, úgy kísérő munkatársak részvételi díja 25.000 Ft + 27% ÁFA/fő (azaz 31.750 Ft/fő)
Az ár tartalmazza a képzést és a kiadott háttéranyagokat.
Étkezésről, frissítőről mindenki önállóan gondoskodhat a Lurdy Ház étkezőszigetén.
Hozza el ismerősét, gazdasági vezetőjét, könyvelőjét, személyügyért, béren kívüli juttatásokért felelős munkatársait is!
Az űrlap kitöltése után egy visszaigazolást kap e-mailben, majd küldöm a részvételi díjat tartalmazó átutalási számlát.
A konferencia előtt pedig kap tőlem még egy részletes tájékoztatót.
Jelentkezési határidő: 2024.11.26. 12:00
Ügyfélszolgálat: Fata Emőke (.(Az email cím megtekintéséhez engedélyezni kell a JavaScriptet))
Tel: +36 70 327 9216