A Cafeteria TREND Magazin és a Klicker Consulting csapata arra vállalkozott, hogy a pawer.hu tematikus konferencián összegyűjtsék, hogy mik a kutyás munkahelyek, képzések, fejlesztések sikerkritériumai.
Milyen pozitív vagy éppen negatív hatása lehet annak, ha kutyák vannak a munkahelyen, vagy éppen a fejlesztési folyamatokban.
A március 26-i konferenciát megelőzően 136 munkavállaló és 97 vezető megkérdezésével vizsgálták azt, hogy miként vélekednek erről a területről a munkatársak.
A kutatás első körben azt vizsgálta, hogy milyen hatása lehet a kutyák jelenlétének munkahelyi környezetben.
A válaszadók 26 százaléka úgy nyilatkozott, hogy kifejezetten pozitív hatása van a kutyák munkahelyi jelenlétének, míg 24 százalék szerint ez a hatás inkább pozitív.
47 százalék szerint megosztaná a munkavállalók véleményét az állatok munkakörnyezetben való megjelenése.
Emellett mindössze 3 százalék tartja ezt kifejezetten negatívnak.
A vezetők válaszai pozitívabbak az átlagnál.
Náluk 27 % mondta azt, hogy kifejezetten pozitív hatásra számít, míg 31% szerint inkább pozitív hatása lenne.
A munkavállalóknál ezek az értékek 26 és 20 százalék és 52 százalék szerint lenne ez a helyzet megosztó.
Ha a válaszadó életkorát is figyelembe vesszük, akkor az 50 év felettieknél a leggyakoribb az, hogy negatív jelzővel jellemezték ezt a helyzetet. (8%)
Azonban emellett 50 százalékra tehető náluk is azok aránya, akik pozitívnak gondolják a kutyák hatását a munkahelyen.
A 35 év alatti korosztálynál viszont jellemzően magas hányaddal (57%) jelentkeztek azok a válaszok, akik szerint megosztó lehet egy ilyen munkáltatói döntés.
A kérdőív azt is vizsgálta, hogy a válaszadók szerint miként hatna a munkavállalók munkájának eredményességére, ha fejlesztési vagy stresszkezelési céllal jelennének meg kutyák a munkakörnyezetben.
- Bár az előző kérdésre is nagy arányú pozitív válasz érkezett, ez az arány a tervezett, célzott kutyás jelenlét megítélésénél csak javult - foglalja össze Fata László juttatási szakértő.
A válaszadók 27 százaléka úgy nyilatkozott, hogy kifejezetten pozitív hatása van a kutyák fejlesztési, stresszkezelési célú alkalmazásának, míg 33 százalék szerint ez a hatás inkább pozitív.
36 százalék szerint megosztaná a munkavállalók véleményét ez a munkáltatói lépés.
Emellett 4 százalék tartja ezt kifejezetten negatívnak.
Ennél a témánál mindössze néhány százalék eltérés mutatkozik a vezetők és a munkavállalók válaszai közt.
Ha a korosztályok válaszait hasonlítjuk össze, akkor ebben a kérdésben az 50 év feletti válaszadók kevésbé optimisták. 40 százalékuk tartaná az ilyen programokat megosztónak, míg 5 százalék szerint negatív hatása lenne.
Több mint 150 válaszadó részletesen is kifejtette, hogy milyen hatása lehet az egyes munkavállalókra, ha megjelenik a kutya a munkahelyi, üzleti környezetben. Emellett közel ennyien jellemezték azt a helyzetet is, hogy milyen hatása lenne a munkaközösségre az állatok jelenléte.
Sokan sorolták a lehetséges negatív hatásokat.
A munkatársak munkavégzés helyett kutyáznak, csökkenti a koncentrációt az állatok zavaró jelenléte.
Kirekesztődhetnek azok, akik például félnek a kutyáktól, vagy allergiásak, és akár az ügyfeleket is zavarhatja ez az újszerű helyzet.
Hasonlóan sokan számoltak be sikeres bevezetésről, melynek következtében a nem kutyás munkatársaknál is csökkent a munkahelyi stressz, nyitottabb lett a munkatársak kommunikációja, összehozta a csapatot az átalakítás és örömteli lett a munkahelyi légkör.
Emellett többen említették, hogy az ügyfelekkel való kommunikációt is támogathatja a kutya jelenléte.
A kutyás munkavállalók pedig nem csak elkötelezettebbek lesznek, de könnyebben maradnak tovább a munkahelyen.
- A válaszokban megjelenő ellentmondásokból jól látszik, hogy az ilyen célú fejlesztésekhez összetett szakértői segítségre van szükség – összegzi Horváth-Tóth Boglárka a Klicker Consulting vezető trénere.
Az infrastruktúrát, jogi- és szervezeti szabályozást, munkavállalókat, szervezeti kultúránkat és nem utolsó sorban a kutyákat is fel kell készíteni arra, hogy a kutyabarát fejlesztések eredményeit a lehető legtöbb munkáltató élvezni tudja.
A megadott e-mail címre díjmentesen elküldöm az összefoglaló anyag letöltési linkjét!
Feliratkozásommal elfogadom az adatvédelmi irányelveket, adataim kezeléséhez önkéntesen hozzájárulok.