Szezon közben változnak az iskolakezdési támogatás szabályai, de szerencsére idén még nem kell alkalmazni az új törvényt.
A Magyar Közlönyben július 6-án jelent meg az a törvénymódosítás, mely átírja az iskolakezdési támogatás szabályozását. Szerencsére a módosítás majd 2013. január 1-től lép hatályba, így az idei iskolakezdést még nem érinti.
2012-ben a munkáltató a tanévkezdést megelőző és azt követő 60 napon belül adhat iskolakezdési támogatást a munkavállalói számára.
Ebben az időszakban kedvező adózással adhatók és használhatók fel az erre a célra szánt (tankönyvre, taneszközre, ruházatra költhető) utalványok, és számolhatók el a munkáltató nevére szóló hasonló tartalmú számlák.
A módosítás szerint 2013-ban a felhasználási időszak bővül, hiszen egészen az év végéig adható, használható majd ez a juttatás. Kényelmetlenséget az okozhat, hogy jövőre a számlák elszámolását már nem teszi lehetővé a személyi jövedelemadó törvény. Kizárólag (papír alapú vagy elektronikus) utalvány formájában adható majd ez a juttatás.
Élettársakra idén is figyelni kell
Ahhoz, hogy kedvezményes adózással (összesen 30,94% közteherrel) adjon a munkáltató a dolgozóinak iskolakezdési támogatást, idén is több feltételnek kell teljesülnie.
Gyakran előforduló hibák, melyek esetén nem adható kedvező adózással iskolakezdési támogatás:
A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint a szükséges feltételek fennállását a munkáltató a munkavállaló nyilatkozatával kell, hogy ellenőrizze.
Ezért az iskolakezdési támogatás kiadása előtt mindenképpen érdemes minden munkáltatónak begyűjtenie az érintett dolgozói nyilatkozatát. Ellenkező esetben nem állapíthatja meg a kedvező adózás feltételeit, és jelentősen több közterhet kell majd a juttatás után fizetni.. (30,94% helyett a juttatás feltételei alapján 51,17% vagy bérként adózva közel 100%-ot)
A megadott e-mail címre díjmentesen elküldöm az összefoglaló anyag letöltési linkjét!
Feliratkozásommal elfogadom az adatvédelmi irányelveket, adataim kezeléséhez önkéntesen hozzájárulok.