BeneFits 2023.

BeneFits 2023.

Szakmai konferencia


Idén is ideje, hogy egy kicsit szélesebb körben tekintsünk a cafeteriára. Ezt a célt tűzte ki a BeneFits 2023. című konferencia.

 

Továbbra is konkrét, gyakorlatias megoldásokkal, dokumentum mintákkal érkezünk a rendezvényre, hogy egyszerűen átalakíthassa juttatási kínálatát a 2023-as év elvárásaihoz.

Az adótörvények puszta ismerete sajnos kevés egy jó juttatási rendszer működtetéséhez. Legalább ilyen fontos ismerni azt, hogyan valósítsuk meg a törvényi elvárásokat.

 

 

Emellett kudarcba fullad a juttatási rendszer akkor is, ha:

- a munkáltató a kelleténél több adminisztrációt vesz magára, mely nem csak a törvényi szabályozásból adódhat, hanem akár a szolgáltatók elvárásaiból is.
- a munkáltató nem ismeri az újonnan megjelent lehetőségeket

- a munkavállalók nem érzik értékesnek a kapott juttatásokat

 

A 2023-as törvényi szabályok majd lehetőségeket és feladatokat is vonnak maguk után:

1. Az új törvénybe illő új lehetőségeket, kötelezettségeket mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak meg kell ismernie és értenie.
2. A 2023-ban használt juttatási elemek megismerése nem merül ki a rájuk vonatkozó adózási szabályok összegyűjtésében.

 

BeneFits 2023 - szakmai konferencia, ahol a törvényi kereteken kívül részletesen áttekintjük:

- az egyes lehetőségek megvalósítási módját
- új juttatási trendeket
- a munkáltató feladatait a 2023-as működtetéshez kapcsolódóan.
- a dolgozókat érintő legfontosabb információkat, hiszen nélkülük jövőre sem lehet sikeres a cafeteria.

- a szolgáltatóknál várható pozitív, negatív változásokat, melyek ismerete komoly meglepetésektől óvja meg a munkáltatót.


Ráadásul az információkat első kézből közvetlenül a szolgáltatóktól, az alkalmazóktól hozom a konferenciára. Olyanok mesélik el terveiket, tapasztalataikat, akik maguk is részt vesznek az új környezet alakításában, vagy kiemelkedően sikeresek a gyakorlati megvalósításban.


Emellett lehetőség lesz a cafeteria alkalmazók közti intenzív tapasztalatcserére is.


 

...és a korábbi hangulat:

 


Tervezett program
 

9:00-9:30 Regisztráció

9:30-9:40 Megnyitó - Fata László a Cafeteria TREND magazin szakértője

9:40-10:30 A munkáltatót terhelő adókötelezettséggel és adómentesen adható juttatások
Előadó: Kopányiné Mészáros Edda - tájékoztatási kiemelt szakreferens, NAV Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály

10:30-10:50 Szünet

10:50-11:30 Hogyan valósítsam meg a törvényi elvárásokat? 
Milyen dokumentumokra, nyilatkozatokra lesz szükségem 2023-ban? Új juttatások, új koncepciók a gyakorlatban
Előadó: Fata László – a Cafeteria TREND magazin szakértője


A résztvevők a gyakori juttatások megvalósításához szükséges kész dokumentumokat megkapják a rendezvényen.


11:30-12:00 EZ IS belefér egy pénztárba...
Biztosítás, lakáshitel, szűrővizsgálatok...
Előadó: Belányi-Sztraka Szabolcs - az IZYS Egészség- és Önsegélyező Pénztár igazgatótanácsának elnöke

12:00-12:20 Válságban is biztos partner a SZÉP Kártya
Új szabályok és hatásaik? Mit gondolnak a munkavállalók - KUTATÁS
Előadó: Lendvai Mónika - OTP SZÉP Kártya üzletág vezető, OTP Bank


12:20-13:00 Ebédszünet

13:00-13:45 Munkáltatói hitelek a gyakorlatban (kamatmentes lakáshitel, lakáshitel támogatás, munkabér előleg)
A beszélgetés résztvevői
- Király Ágnes - ügyvezető, okleveles adószakértő, Top Cafeteria Kft.
- Kovács Tamás Attila - ügyvezető igazgató, OTP Egészségpénztár
- Párdi Bálint - Vice President of Business at Salarify
- Fata László - a Cafeteria TREND magazin szakértője

13:45-14:15 Munkaerőpiaci preferencia felmérés (PwC-2022)
Előadó: Benkhard Ágost - manager, PwC People and Organisation

14:15-14:35 Szünet

14:35-15:05 TOP 5 hiba a juttatások adminisztrációjában
Előadó: Király Ágnes - ügyvezető, okleveles adószakértő, Top Cafeteria Kft.


15:05-15:20 Kérdések és válaszok - Konferencia zárása

 

 

>>>A program a rendezvény időpontjáig változhat.<<<


 

Időpont: 2022.12.01.     09:00-16:00 

 

Helyszín: Lurdy Ház, 9-es terem (1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 12-14. )



MENNYIBE KERÜL?

Részvételi díj: 24.000 Ft + 27% ÁFA/fő (azaz 30.480 Ft/fő)

Kedvezmények:

 1. A Cafeteria TREND Klub tagjainál (a magazin éves előfizetői>>) 1 fő ingyenesen vehet részt a rendezvényen, de fontos, hogy ők is regisztráljanak az alábbi űrlapon.
2. Partnerkedvezmények igénybevételéhez használja a megfelelő kódot + pl. klub kártya száma stb.

3. Amennyiben egy munkáltatótól több résztvevő érkezik, úgy kísérő munkatársak részvételi díja 20.000 Ft + 27% ÁFA/fő (azaz 25.400 Ft/fő)

Az ár tartalmazza a képzést, a kiadott háttéranyagokat.
Étkezésről, frissítőről mindenki önállóan gondoskodhat a Lurdy Ház étkező szigetén. 

  
Hozza el ismerősét, gazdasági vezetőjét, könyvelőjét, személyügyért, béren kívüli juttatásokért felelős munkatársait is! 

 


Amennyiben bankkártyával szeretné fizetni a részvételi díját, látogasson el a webshopba>>>
 


Átutalással törtőnő fizetéssel jelentkezzen most az alábbi űrlap kitöltésével.


Az űrlap kitöltése után egy visszaigazolást kap e-mailben, majd küldöm a részvételi díjat tartalmazó átutalási számlát.
A konferencia előtt pedig kap tőlem még egy részletes tájékoztatót.

Többen kérdezték korábban, hogy részt vehetnek-e a konferencián, ha esetleg nem érkezik meg addig a részvételi díj utalása.
Természetesen minden jelentkezőt szeretettel látunk, és a belépéshez elegendő lesz névvel, cégnévvel regisztrálni. (vagy az e-mailben küldött gyors regisztrációs lappal)
Nem szükséges utalási bizonylatot, klub kártyát stb. hozni. 


Jelentkezési határidő: 2022.11.29.  14:00  


Ügyfélszolgálat: Fata Emőke (.(Az email cím megtekintéséhez engedélyezni kell a JavaScriptet))
Tel: +36 70  327 9216 


Jelentkezési lap