Sokan már a nyáron kaphatnak lakáshitel támogatást

2014. január 1-től a személyi jövedelemadó törvény szerint adómentesen támogathatja a munkáltató a munkavállalója lakáscélú hitelének törlesztését. 

Az új lehetőség a megvalósításkor rengeteg kérdést vetett fel, de 2014 áprilisában megjelent az ehhez kapcsolódó NGM rendelet, mely tisztázta ezeket.

Ezt követően a munkáltatók újult lendülettel álltak neki a juttatás megvalósításának.

- Vajon mikor várhatják a dolgozók a kézzel fogható segítséget?

- Élnek a cégek már most az új lehetőséggel, vagy csak a nyári szabadságok után indulnak az első utalások?

 

A www.cafeteriatrend.hu szakportál 2014 májusában 248 munkáltató véleménye, elképzelései alapján vizsgálta, hogy ők mikorra tervezik a lakáscélú hitel törlesztés támogatásának első kiadását. Optimizmusra ad okot, hogy válaszadók 8 százaléka úgy nyilatkozott, hogy már élt is ezzel az adómentes lehetőséggel.

A válaszok alapján úgy látszik, hogy a cégek jellemzően nem várnak, hanem folyamatosan dolgoznak az új juttatási elem használatán. A megkérdezett munkáltatók 31,5 százalékánál hamarosan - még a nyár végéig - megvalósul a hitel támogatás első utalása, de őszre a cégek majdnem fele (41,2%) túl lesz ezen.

A válaszadók 18,6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az idén még gyűjti a tapasztalatokat, és 2015-ben kezd neki az új elem juttatási rendszerbe illesztésének.

 

A kitöltők mindössze 28,2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem tervezi sem idén, sem jövőre, hogy a juttatási palettájuk részévé teszik a lakáshitel törlesztésének adómentes támogatását.

Juttatások 2024.


Frissítve 2023.12.06.
Összeállí­tottam egy 34 oldalas, ingyenes összefoglalót a béren kívüli juttatások 2024-es szabályairól. Majd a jövőben rendszeresen e-mailben tájékoztatom a változásokról.
  • Adózás új rendje


  • Népszerű juttatások


  • Borászati termékek adómentesen


  • Hogyan használja ezeket?

A megadott e-mail cí­mre díjmentesen elküldöm az összefoglaló anyag letöltési linkjét!


Feliratkozásommal elfogadom az adatvédelmi irányelveket, adataim kezeléséhez önkéntesen hozzájárulok.