Máris változott a lakáscélú támogatás szabályozása

Máris változott a lakáscélú támogatás szabályozása

2014. év elejétől a munkáltató nemcsak közvetlenül a lakás vásárlásához, építéséhez, bővítéséhez, korszerűsítéséhez adhat adómentes támogatást, hanem az ilyen célra felvett hitelek törlesztését is segítheti.

Mind az adómentesség, mind a felhasználási terület rendkívül előnyös a munkáltató és a munkavállaló számára, ezért az év eleji változás sok munkáltatót indított arra, hogy szerepeltesse ezt az új lehetőséget a cafeteria rendszerében. A megvalósítás azonban sok kérdést hozott a felszínre, melyeket az április elején megjelent NGM rendelet tisztázott.

 

Ezt követően az ebben rögzített dokumentációs kötelezettség mentén folytatták a cégek a juttatás kiadását, és az első támogatási összegeket már meg is kapták a dolgozók a számláikra.

Az egyes munkavállalók esetén a munkáltató felelőssége, hogy megítélje, hogy jogosult-e a dolgozó az adómentes juttatásra. Az ilyen vizsgálatokon eddig nehéz szívvel kellett elutasítani azokat a munkavállalókat, akik már eladták a hitellel terhelt ingatlanjaikat, de a hitelt még nem tudták lezárni, továbbra is törlesztették ezt.

Fata László cafeteria szakértő szerint a problémát az jelentette, hogy a juttatás megvalósítását szabályozó NGM rendelet szerint csak akkor lehetett adómentes a juttatás, ha a munkavállaló a lakás tulajdonosa, résztulajdonosa vagy haszonélvezője. Ez a feltétel nyilván már nem állhat fenn az eladott ingatlan esetén.

 

2014.07.15-én azonban 3 ponton módosult a személyi jövedelemadóról szóló törvény, melyek közül az egyik módosítás éppen a fenti problémára ad megoldást.

Amellett, hogy azok is részesülhetnek adómentesen lakáscélú hiteltámogatásban, akiknek már csak a hitelük van meg, de a lakással már nem rendelkeznek, két újabb módosítás is napvilágot látott.

Az eddigi szabályok szerint csak hitelintézetek és munkáltatók által adott lakáscélú hitelek voltak adómentesen támogathatók. A friss változás bővíti ezek körét. A pénzügyi vállalkozásoktól felvett lakáscélú hitelek visszafizetése is adómentesen támogatható lesz a munkáltató oldaláról.

További bővülést jelent, hogy az egyéni vállalkozók által a munkavállalóiknak adott támogatás is kedvezőbb elbírálás alá esik majd. Nem csak adómentes lesz ez a juttatás, de a társas vállalkozásokhoz hasonlóan az egyéni vállalkozó is leírhatja az ilyen formában adott dolgozói juttatások költségeit.

Mivel az említett három a módosítás csak bővíti a lehetőségeket, így a jövőben az a munkáltató is törvényesen jár el, aki a korábbi szabályok szerint tervezte meg, és adja ki most ezt a juttatást.

Juttatások 2024.


Frissítve 2023.12.06.
Összeállí­tottam egy 34 oldalas, ingyenes összefoglalót a béren kívüli juttatások 2024-es szabályairól. Majd a jövőben rendszeresen e-mailben tájékoztatom a változásokról.
  • Adózás új rendje


  • Népszerű juttatások


  • Borászati termékek adómentesen


  • Hogyan használja ezeket?

A megadott e-mail cí­mre díjmentesen elküldöm az összefoglaló anyag letöltési linkjét!


Feliratkozásommal elfogadom az adatvédelmi irányelveket, adataim kezeléséhez önkéntesen hozzájárulok.