Lehet már a 2011-es cafeteriát tervezni! Másoknak meg ideje a 2010-est rendbe tenni?

A Parlament elfogadta a 2011-es adótörvényeket.

Ezek alapján könnyebben fogják tudni a munkáltatók és a munkavállalók használni a cafeteriát. Éppen ebben az időben zajlik Az év Cafeteria rendszere 2010. pályázat értékelése is. Az értékelésből kiderül, hogy sokan még a 2010-es szabályokat sem „tanulták” meg teljesen. Pedig lassan érdemes lesz, mert sok hasonló elvárás található a jövő évi adótörvényekben is.

A már évek óta megszokott időben november közepén megszavazta a Parlament a 2011-es adótörvényeket. Így a cafeteria pontos tervezéséhez már csak a pontos minimálbér hiányzik, hiszen több juttatás (egészségpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, iskolakezdési támogatás, üdülési csekk) kedvezményes adózású korlátja a minimálbér értékéből számolható.

Nem vét nagy hibát az, aki kerekítve a 2010-es minimálbérrel kezdi el építeni a cafeteria rendszerét, hiszen várható az emelkedés, így minden határérték a kedvezményes adózáson belül marad.

 

Munkáltatói kívánságműsor?

Az új törvényi szöveg két ponton nagy segítség lesz a munkáltatóknak is munkavállalóknak.

2010-ben nagy port kavart, hogy a szabályozás szigorú betartása mellett csak meleg étkezést támogathatott a munkáltató. A Cafeteria TREND magazin tavaszi felmérése alapján 3 lényeges területen vártak előrelépést a munkáltatók a cafeteria kerettörvényeiben. Az egyik, hogy rendeződjön a hideg és meleg utalványok kérdése. Ne kelljen átlépnie a szabályokat annak, aki az étkezési támogatásából egy szendvicsnek valót vásárol az ABC-ben. 2011-re megoldódik ez a helyzet. Havi 18.000 Ft értékig olyan étkezési támogatást adhat a munkáltató, mely hideg és meleg étkezésre is használható.

Másik sarkalatos pont a munkáltatói elvárások közt az, hogy egyértelmű utasítások érkezzenek a törvényalkotótól. Jó példa erre, hogy az internet juttatás esetén 2010-ben van, aki kizárólag a dolgozóét számolta el, mások elfogadták a házastársak előfizetését, de volt aki az egy háztartásban élő családtagokat sem zárta ki. A 2011-es szja törvény már egyértelműen fogalmaz: a munkavállaló és a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója nevére szóló internet téríthető.

Harmadik elvárás volt a csökkenő mértékű adó, ami szintén megvalósulni látszik.

 

Még az idén is van mit tenni!

Az elmúlt napokban zajlik Az év Cafeteria rendszere 2010. díj pályázata. A 107 pályázó arra vállalkozott, hogy több szempont (törvényi megfelelés, optimális adminisztráció, munkáltató-munkavállaló érdekei, szolgáltatói kapcsolatok) alapján külső mérce elé állítja saját juttatási rendszerét.

Egyesek meglepve tapasztalták, hogy a munkavállalók által gyakran reklamált cafeteria rendszerük az élmezőnyben végzett, mások a jól működő cafeteriáról nehezen képzelték volna, hogy több ponton nem teljesíti a törvényi elvárásokat.

A leggyakoribb hiányosság a 2010-ben az utolsó pillanatban belépett új nyilatkozat igénye, mely szerint a munkavállaló más juttatótól nem kap önkéntes pénztári hozzájárulást. Pedig enélkül a „papír” nélkül bizony nem 25, hanem közel 100% adót kell a munkáltatónak fizetnie.

Már lezajlott a legjobb pályázatok személyes, tanácsadói értékelése is. Látszik, hogy az első 5 helyezett valóban példa értékű munkát végez a szabályos juttatások kiadásában. Az első 3 helyezett díjátadására november 23-án kerül sor a Cafeteria Panoráma 2011. konferencián.

Juttatások 2024.


Frissítve 2023.12.06.
Összeállí­tottam egy 34 oldalas, ingyenes összefoglalót a béren kívüli juttatások 2024-es szabályairól. Majd a jövőben rendszeresen e-mailben tájékoztatom a változásokról.
  • Adózás új rendje


  • Népszerű juttatások


  • Borászati termékek adómentesen


  • Hogyan használja ezeket?

A megadott e-mail cí­mre díjmentesen elküldöm az összefoglaló anyag letöltési linkjét!


Feliratkozásommal elfogadom az adatvédelmi irányelveket, adataim kezeléséhez önkéntesen hozzájárulok.