Cafeteria 2018

Cafeteria 2018

November végén már a végleges szabályok szerint tervezhetik a munkáltatók a jövő évi cafeteriát.

Béren kívüli juttatások
2018-ban is a béren kívüli juttatások értékének 1,18-szorosára kell 15% személyi jövedelemadót és 14% EHO-t fizetni. Így a teljes közteher ezekre a juttatásokra jövőre – az ideihez hasonlóan - 34,22%.
Ebben a körben Széchenyi Pihenő Kártyát adhatunk majd a 2017-ben is ismert alszámlákkal és keretekkel valamint 100.000 Ft értékig pénzösszeg kifizetése is lehetséges lesz ugyanilyen kedvező közterhekkel.

Arra azonban még figyelni kell 2018-ban, hogy erre a két juttatásra egy összesített keret is vonatkozik jövőre.
Így kedvező adózással ezekből évente a versenyszférában 450.000 Ft a közszférában 200.000 Ft lesz adható.
(a keretek nettó keretek, a kiadott juttatás értékére vonatkoznak)

Egyes meghatározott juttatások
Az egyes meghatározott juttatások esetén az adó alapja szintén az 1,18-es szorzóval korrigált érték, de a 15% szja mellé 19,5% EHO társul. Így a 2017-es 43,66% helyett 40,71% munkáltatói teherrel kalkulálhatunk 2018-ban.

- Az EHO 22 százalékról 19,5 százalékra való csökkentése ezeknél a juttatásoknál majdnem 3 százalékkal alacsonyabb adót eredményez.
Ezzel a közteherrel adhatók majd 2018-ban a 2016-ban gyakran használt béren kívüli juttatások (pénztárak, helyi bérlet, iskolakezdési támogatás, munkahelyi étkeztetés...), de akár más juttatásokat is a kiadás feltételeire odafigyelve. A 2016-os béren kívüli juttatások továbbra is értékhatár nélkül adhatók majd 2018-ban egyes meghatározott juttatásként.

Így többek közt az Erzsébet-utalvány, iskolakezdési támogatás, helyi bérlet, munkahelyi étkezés, vállalati üdültetés, iskolarendszerű képzés stb. biztosítása mellett az önkéntes nyugdíjpénztárba és egészségpénztárba is korlátlanul fizethet a munkáltató jövőre 40,71% adóval.

 

Adómentes juttatások
A gyakran használt adómentes juttatások köre megmarad, sőt kicsit bővül 2018-ra.
A kulturális belépő, a sportrendezvény belépő, a lakáshitel támogatás, bölcsőde, óvoda költségének térítése, kockázati biztosítások 2018-ban is az idén ismert szabályok szerint adhatók majd.

Már 2017-ben bekerült az adómentes juttatások közé a mobilitási célú lakhatási támogatás, melynek keretében a távolabb lakók albérletét támogathatja a munkáltató.

2018-ban tovább bővülnek az ehhez kapcsolódó lehetőségek.

Míg 2017-ben kizárólag a határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatott munkavállalók esetén lehet élni az adómentességgel, addig 2018-ban a határozott idejű munkaszerződéssel rendelkező munkavállalók is kaphatják ezt a juttatást.

Ráadásul ez az adómentes elem jövőre akár havonta a minimálbér 60 százalékáig is terjedhet a foglalkoztatás első két évében az idei 40 százalékos maximum helyett.

- A minimálbér növekedést is figyelembe véve az idei maximum 51.500 forint helyett, jövőre 82.800 forintig terjedhet az adómentes munkáltatói támogatás mértéke.

Az ezt követő 2 évben a minimálbér 40 százaléka lehet, majd még egy évig 20 százalékáig terjedhet havonta az adómentes juttatás.

A mobilitási célú lakhatási támogatás fontos feltétele lesz még 2018-ban, hogy a dolgozó a folyósítás időszakában és a munkaviszony kezdetét megelőző 12 hónapban ne rendelkezzen a munkahelyhez “közeli” lakás 50 százalékos mértéket meghaladó haszonélvezeti joggal nem terhelt tulajdonjogával, haszonélvezeti jogával. Olyan lakásokra kell itt figyelnünk, melyek közelebb vannak a munkavégzés helyéhez, mint 60 kilométer és onnan a tömegközlekedéssel való napi oda-vissza utazás kevesebb mint 3 óra.

Újdonság a 2018-as adómentes juttatások között, hogy a munkáltató a munkavállaló diákhitelének törlesztéséhez is adhat támogatást.
A támogatás mértéke az előírt kötelező diákhitel törlesztő részlet erejéig, de havonta maximum a minimálbér 20 százalékáig terjedhet.

 

Az egyes meghatározott juttatások és az adómentesek juttatások értékét természetesen nem kell beleszámolni a béren kívüli juttatásokra vonatkozó 200.000-450.000 forintos éves keretbe.

 

 


Gyakran használt elemek:

Cafeteria elem

Közteher 2018-ban

Munkahelyi étkeztetés 

Korlátozás nélkül 40,71%

Erzsébet-utalvány 

Korlátozás nélkül 40,71%

Helyi bérlet 

40,71%

Iskolakezdési támogatás 

Korlátozás nélkül 40,71%

Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás

Korlátozás nélkül 40,71%

Egészségpénztár, önsegélyező pénztár - hozzájárulás

Korlátozás nélkül 40,71%

Pénzösszeg juttatás (**)

Évente 100.000 Ft-ig 34,22%

Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla (**)

Évente 150.000 Ft-ig 34,22%

Széchenyi Pihenőkártya szállás alszámla (**)

Évente 225.000 Ft-ig 34,22%

Széchenyi Pihenőkártya szabadidő alszámla (**)

Évente 75.000 Ft-ig 34,22%

Sportrendezvényre szóló belépő

Korlátozás nélkül adómentes

Kulturális belépő

Évente 50.000 Ft-ig adómentes

Óvoda, bölcsőde

A költségek mértékéig adómentes

Mobilitás célú lakhatási támogatás

 

A feltételek teljesülése esetén havonta a minimálbér 60-40-20 százalékáig adómentes

Lakáscélú támogatás

30% max. 5 millió Ft 5 évben - adómentes

Diákhitel támogatás Kötelező törlesztés mértékéig, de havonta maximum
a minimálbér 20 százalékáig adómentes

Kockázati biztosítás (pl. egészség)

Havonta a minimálbér 30%-ig adómentes

Ajándékutalvány

Csekély értékben vagy a szabályokat betartva korlátlanul 40,71%

 (**) A jelölt juttatások együttes értékét is vizsgálni kell.

Versenyszférában 450.000 Ft/év értékig áll rendelkezésre közszférában 200.000 Ft/év értékig a kedvező 34,22% mértékű közteher, felette 40,71% adó- és járulékteherrel kell számolni.

Cafeteria 2018


Frissítve 2018.06.11.
Összeállí­tottam egy 39 oldalas anyagot a béren kívüli juttatások 2018-as szabályairól. Majd a jövőben rendszeresen e-mailben tájékoztatom a változásokról.
  • Diákhitel támogatás adómentesen


  • Albérleti támogatás új szabályai

A megadott e-mail cí­mre díjmentesen elküldöm az összefoglaló anyag letöltési linkjét!


Feliratkozásommal elfogadom az adatvédelmi irányelveket, adataim kezeléséhez önkéntesen hozzájárulok.

Rólunk mondták

"A rendezvény mindig ötletelésre ösztönöz."

Lugosi Tímea

HR osztályvezető

ExtractumPharma Zrt.

"Magyarország első számú, hiteles szakmai fórumának tartom."

Marschall Ildikó

Főkönyvelő

Sonnwald Kft.

"Mindig megújuló előadások érdekes előadókkal."

Major Mária

HR működéstámogatási senior specialista

Magyar Telekom Nyrt.