BeneFits 2020 - beszámoló

BeneFits 2020 - beszámoló

2019.11.28-én lezajlott a Benefits 2020 konferencia.

A rendezvény speciális jogi környezetben került megszervezésre, hiszen az előző évek gyakorlatától eltérően alapvetően nem változik a juttatások külső szabályozása. Így idén a fókusz a sikeres munkáltatói gyakorlatokon volt.
Emellett rendkívül sok tudást sikerült egy nap alatt közös erővel feldolgozni – nyilatkozta a távozó résztvevők nagy része
A rendezvény széles körű kitekintést adott a teljes juttatási palettára vonatkozóan.
A szakmai program elején Kopányiné Mészáros Edda a NAV Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztályának tájékoztatási kiemelt szakreferense mutatta be részletesen azt a jogszabályi környezete, melyben 2020-ban a munkáltatók megvalósíthatják a juttatásaikat. A programot folytatva Fata László a Cafeteria TREND magazin szakértője részletesen összegyűjtötte, hogyan ültessük át kevés adminisztrációval a törvényeket a gyakorlatba.

Különösen fontos egy gondoskodó munkáltató juttatási rendszerében az egészség- és nyugdíjcélok támogatása.
A pénztári adókörnyezet tavalyi változása után elengedhetetlen, hogy a munkáltatók ismerjék a fenti célokhoz kapcsolódó lehetőségeket.
Ezeket foglalta össze előadásában Danczák Balázs az MKB Nyugdíjpénztár és MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár értékesítési vezetője.

A jövőben várhatóan továbbra is népszerű Széchenyi Pihenő Kártyát érintő kérdésekről Lehoczky László az MKB Bank Nyrt. cafetéria tanácsadója tájékoztatta a résztvevőket.

A délutánt Dr. Mórik Gyula - a SIS Vitalis egészségmodell alapítója és orvos igazgatója nyitotta. Előadásában egy újszerű vállalati egészségmodellt, és a fizikai érterápia munkahelyi lehetőségeit mutatta be a megjelent HR szakemberek számára.

A jegy.hu innovációjával már a Cafeteria TREND Magazin szeptemberi konferenciáján is találkozhattak a résztvevők, de a kulturális szolgáltatásra szóló jegyek adminisztrációját forradalmi módon megkönnyítő megoldás működéséről most is tartott egy rövid előadást Országh Örs az InterTicket Kft. innovációs igazgatója.
Az új rendszer bevezetéséhez kapcsolódó munkáltatói tapasztalatait Major Mária a Magyar Telekom Nyrt. Benefit Stream Lead munkatársa ismertette a megjelentekkel.

A pénztári célzott szolgáltatások bevezetésében már 2018 végén úttörő szerepet vállaltak a Prémium Pénztárak.  Az elmúlt egy év tapasztalatait Dr. Váradi Péter a Prémium Egészségpénztár igazgatótanácsának elnöke foglalta össze a BeneFits 2020 konferencián.

Zárásként egy izgalmas kerekasztal beszélgetésen elemeztünk jó néhány sikeres munkáltatói gyakorlatot.
A példákat Bere Zsuzsanna az NI Hungary Kft. juttatási elemzője, Erőss Anna Lenke, Varga Dzsenifer az IT Services Hungary munkatársai és Palocsay Géza az Adevinta (Jófogás, Használtautó.hu, AUTÓNAVIGÁTOR.HU) ügyvezetője osztotta meg a hallgatósággal.

A konferencia 239 látogatója 1-5-ig terjedő skálán átlagosan 4,75 értékelte e rendezvényt.

Bár a résztvevők sok új információval, kissé kimerülten indultak haza a nap végén, a munka azonban csak most kezdődik számukra. A tanultakat át kell ültetniük saját vállalati juttatási rendszerükbe, és a munkavállalókat is fel kell készíteniük az új juttatásokra. 

Juttatások 2024.


Frissítve 2023.12.06.
Összeállí­tottam egy 34 oldalas, ingyenes összefoglalót a béren kívüli juttatások 2024-es szabályairól. Majd a jövőben rendszeresen e-mailben tájékoztatom a változásokról.
  • Adózás új rendje


  • Népszerű juttatások


  • Borászati termékek adómentesen


  • Hogyan használja ezeket?

A megadott e-mail cí­mre díjmentesen elküldöm az összefoglaló anyag letöltési linkjét!


Feliratkozásommal elfogadom az adatvédelmi irányelveket, adataim kezeléséhez önkéntesen hozzájárulok.