35.200 forintig repülhet is a munkavállaló

35.200 forintig repülhet is a munkavállaló

Bár már évek óta nem különösebben változott a közigazgatási határon kívülről munkába érkezők költségeinek térítését szabályozó kormányrendelet, mégis évről évre kap egy kis kiigazítást.

 

E rendelet alapján ellentételezi a munkáltató a dolgozói munkába járásának illetve hétvégi hazautazásának költségeit.

Ha a munkavállaló napi szinten a munkahelye közigazgatási határán kívülről érkezik dolgozni, esetleg hétvégén a munkahelye környezetéből hazautazik állandó lakóhelyére, akkor a rendelet szerinti költségtérítést kapja.

A szabályozás alapján a munkáltatónak a jegy vagy bérlet árának 86 százalékát kell a munkavállalójának megfizetnie. Ezt a térítést azonban a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint teljes egészében nem kell figyelembe venni a jövedelem kiszámításánál. Így a munkáltató az utazás teljes költségét kifizetheti adómentesen.

Míg a napi munkába járáshoz a rendelet szerint a 2. osztályú vasút, helyközi és elővárosi busz, HÉV, hajó, komp, rév vehető igénybe, addig a hétvégi hazautazáshoz az előbbieken túl légiközlekedés is használható.

A hétvégi hazautazás térítési kötelezettségének maximumát 2011-től évről évre a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter határozza meg. Az idei évben a nemzetgazdasági miniszter közleménye szerint a tavalyi havi 34.600 forintról 35.200 forintra növekedett ez a korlát. Amennyiben a hétvégi hazautazások költsége ezt az összeget meghaladja, úgy a felette lévő részt már nem köteles a munkáltató átvállalni.

Juttatások 2024.


Frissítve 2023.12.06.
Összeállí­tottam egy 34 oldalas, ingyenes összefoglalót a béren kívüli juttatások 2024-es szabályairól. Majd a jövőben rendszeresen e-mailben tájékoztatom a változásokról.
  • Adózás új rendje


  • Népszerű juttatások


  • Borászati termékek adómentesen


  • Hogyan használja ezeket?

A megadott e-mail cí­mre díjmentesen elküldöm az összefoglaló anyag letöltési linkjét!


Feliratkozásommal elfogadom az adatvédelmi irányelveket, adataim kezeléséhez önkéntesen hozzájárulok.